A terhes nőt megillető védelem felmondás esetén

dr_bodnar_lilla-munkajog_kismamaknak
Az Alkotmánybíróság megállapítja, hogy a munka törvénykönyvéről szóló 2012. évi I. törvény 65. § (5) bekezdése „a felmondás közlését megelőzően” szövegrésze alaptörvény-ellenes, ezért azt megsemmisítette. A munka törvénykönyvéről szóló 2012. évi I. törvény 65. § (5) bekezdése a következő szöveggel maradt hatályban: „A (3) bekezdés a) és e) pontban meghatározott körülményre a munkavállaló csak akkor hivatkozhat, ha erről a munkáltatót tájékoztatta.”

A munkavállalót a védelem tehát akkor illeti meg, ha a védelemre okot adó körülményről a munkáltatót tájékoztatta.

“65. § (1) A munkaviszonyt mind a munkavállaló, mind a munkáltató felmondással megszüntetheti.

(2) A felek megállapodása esetén – legfeljebb a munkaviszony kezdetétől számított egy évig – a munkaviszony felmondással nem szüntethető meg.

(3) A munkáltató felmondással nem szüntetheti meg a munkaviszonyt

a) a várandósság,

b) a szülési szabadság,

c) a gyermek gondozása céljából igénybe vett fizetés nélküli szabadság (128. §, 130. §),

d) a tényleges önkéntes tartalékos katonai szolgálatteljesítés, valamint

e) a nő jogszabály szerinti, az emberi reprodukciós eljárással összefüggő kezelésének, de legfeljebb ennek megkezdésétől számított hat hónap tartama alatt.

(4) A (3) bekezdés szerinti védelem alkalmazása szempontjából a felmondás közlésének, csoportos létszámcsökkentés esetén a 75. § (1) bekezdés szerinti tájékoztatás közlésének időpontja az irányadó.

(5) A (3) bekezdés a) és e) pontban meghatározott körülményre a munkavállaló csak akkor hivatkozhat, ha erről a munkáltatót tájékoztatta.”

Alaptörvény-ellenes a munka törvénykönyvéről szóló 2012. évi I. törvénynek az a rendelkezése, amely szerint a várandós nőt csak akkor illeti meg a felmondási védelem, ha állapotáról még a felmondás közlése előtt tájékoztatta munkáltatóját, mondta ki az Alkotmánybíróság, és megsemmisítette a kifogásolt rendelkezést. Az eljárást az alapvető jogok biztosa (ombudsman) indította.

Az Alkotmánybíróság megállapította, hogy a várandósság és az emberi reprodukciós eljárásban való részvétel egyértelműen a gyermeket vállaló nő magán- vagy intim szférájába tartozó körülmények, ezért ezeknek a munkáltató részére történő kötelező kiszolgáltatása a magánszférába történő beavatkozást valósít meg. Jelen esetben a speciális tájékoztatás nyilvánvalóan nem tekinthető önkéntesnek, mivel az a felmondási védelem érvényesítésének feltétele.

Az Alkotmánybíróság kifejtette, hogy bár az állam alapvetően szabadságot élvez abban, milyen módon biztosítja a gyermeket vállaló nők számára a többletvédelmet a munka világában, a többletvédelem feltételei nem vezethetnek a munkavállaló alapjogainak szükségtelen és aránytalan korlátozásához. A magánszférába tartozó adatokról való tájékoztatás a jelen esetben csak akkor szükséges, ha a felmondási védelem érvényesítése szempontjából releváns esemény, vagyis a felmondás közlése bekövetkezik.

Ezzel szemben a vizsgált rendelkezés alapján a munkavállaló arra kényszerül, hogy a reprodukciós eljárás megkezdése napján, illetve a várandósságról való tudomásszerzést követően haladéktalanul megadja a munkáltatónak a felmondási védelem érvényesítéséhez előírt tájékoztatást.

Mindezek alapján az Alkotmánybíróság megállapította, hogy a támadott rendelkezés alaptörvény-ellenesen korlátozza a gyermeket vállaló nők magánélethez és emberi méltósághoz való jogát. A jogalkotó azon nők számára, akik még nem szereztek tudomást a várandósságukról, lehetetlen feltételt szabott a felmondási védelem érvényesítéséhez.

Minderre tekintettel az Alkotmánybíróság a Munka Törvénykönyvének vizsgált rendelkezését megsemmisítette. Az Alkotmánybíróság ugyanakkor arra is felhívta a jogalkotó figyelmét, hogy a közszférában dolgozókra vonatkozó szabályozást is tekintse át, és mindazokban az esetekben, ahol a megsemmisített rendelkezéssel azonos tartalmú előírás található, szüntesse meg az alaptörvény-ellenességet.

A határozat teljes szövegér az alábbi linkre kattintva olvashatja:

https://www.mkab.hu/download.php?h=842

 

Munkajogi kérdése van? Megszüntették a munkaviszonyát vagy fel akar mondani a munkáltató? Módosítani akarják a munkaszerződését és nem tudja mit tegyen? Szeretné, ha a felmondással minden rendben lenne és megkapná, ami jár Önnek? Munkajogi tanácsadás céljából keresse dr. Bodnár Lilla ügyvédet!

Bodnár Ügyvédi Iroda,

dr Bodnár Lilla ügyvéd, munkajogász

Hívja irodámat:+36706323540

Minden, ami munkajog!

KAPCSOLAT

Telefonon, illetve e-mailben nem adunk jogi tanácsot. Jogi tanácsot kizárólag előzetes időpont egyeztetést követően az ügyvédi irodában adunk.